GION NÁNDOR EMLÉKHÁZ

 

Évforduló, amely új erőt ad a folytatáshoz

 

Tíz év múlt el azóta, hogy 2010. augusztus 14-én megnyitottuk a szenttamási Gion Nándor Emlékházat. Nagy és jelentős nap volt az akkor a szenttamási magyarság számára, hiszen nyolc évvel Gion Nándor halála után a szülőföld emléket állított az írónak, lehetővé téve, hogy még többen megismerjék, tisztelegjenek előtte. Tíz év távlatából elmondhatjuk, hogy sikerült elérni a célt, de tovább kell fejleszteni a múzeumot a modern idők szellemében, s elébe állni az új kihívásoknak.

De kezdjük el a történetet az elején. Az író, majd a szülők elhalálozása után az üresen maradt családi házat felkaroltuk, több évi kitartó munkával, kutatással és gyűjtéssel 2010-ben emlékházat hoztunk létre. Tettük ezt pályázatok útján, valamint anyaországi támogatással.

A Gion Nándor Emlékház célja az író életének és munkásságának bemutatása.



Az emlékház enteriőrében a két utcai szoba és az előszoba kiállítóhelységként működik. A családi ház valamikori ebédlője az adminisztrációs és fogadótér, illetve kutatószoba funkcióját is betölti, ezen kívül itt tekinthető meg a családi könyvtár. Gion Nándor szobájában az eredeti helyén található az ágya és a bútora, a családi festmények, itt kapott helyet az íróasztala, szemüvege, a lámpával és az írógépel valamint az elmaradhatatlan cigaretta.

A valamikori tisztaszobában a Gion Nándor élete és munkássága témájú kiállítás tekinthető meg (fényképek, eredeti dokumentumok). Az emlékház alkotó vendégek fogadására is alkalmas, az intézmény archívuma, az író művei, a szekunder bibliográfia anyaga, a hanganyag és filmes dokumentáció a kutatók rendelkezésére áll.

Az udvarban felállított száz személyt is befogadó terasz kitűnő lehetőségeket kínál a látogatóknak előadásra, irodalmi és filmes estek megrendezésére, melyekkel gazdagabbá tudjuk tenni az élményt. Az elmúlt években számos irodalmi esteket, filmvetítést, díjkiosztót tartottunk.

A kiállítás egész évben látogatható, előzetes bejelentkezéssel és időegyeztetéssel.

Az elmúlt kilenc évben nagyon sok látogató kereste fel az emlékházat, úgy csoportosan, szervezetten, mint egyéni és családi kirándulásokon. Látogatóink pedig a Kárpát-medence minden területéről érkeznek, és ha több időt szánnak az itt tartózkodásra, akkor helytörténeti sétával egybekötve megmutatjuk a Gion-művekben szereplő helyszíneket, a vágóhidat, a Krivaja folyót, a Krebs-malmot, a szívet és a kálváriát a virágos katonával. Szám szerint évente 400–600 látogatónk volt, ami a tíz évben legalább 5000 látogatót jelent.

2006 februárjában Tóth Barnabás és Simonyi Balázs Gionfalva című filmjével, majd a következő évben a szenttamási Népkönyvtárban a Gion Nándor életét és munkásságát bemutató alkalmi kiállítással kezdődtek az azóta is megrendezendő Gion Nándor Napok. Ezeken a rendezvényeken kortárs szerzőket, filmrendezőket, kritikusokat, Gion néhai munkatársait láttuk vendégül egy-egy előadásra.

Az emlékház programját már az első évben igyekeztünk gazdagítani, és így került sor a Gion Nándor Szépirodalmi Pályázat meghirdetésére is, amelynek keretében novellapályázatot, regénypályázatot és ifjúsági regénypályázatot hirdettünk. A szintén akkor induló Gion Nándor Műfordítói Pályázatnak a célja az író műveinek magyarról szerb nyelvre való fordítása, hiszen az író nagyon kevés munkája volt elérhető szerb nyelven.

Azóta hét novelláskötetet, egy regényt és két ifjúsági regényt, valamint tizenegy fordításkötetet jelentettünk meg. Munkánk elismerésének eredményeként 2016-ban elnyertük a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség gyermek- és ifjúsági kiadványok kategóriájában a Legszebb Könyv Díjat, majd 2018-ban a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség a Legszebb Könyvsorozat Díját. Ezekre a díjakra is büszkék vagyunk. Fontos megemlíteni, hogy kiadványainkat illusztrációkkal is gazdagítjuk, ifjú vajdasági művészeket kapcsolunk be a munkába. Évente díjkiosztó ünnepségeket szerveztünk az emlékház udvarában, valamint alkalmi műsorokat, filmvetítéseket, verses és irodalmi estéket, ifjúsági táborokat, előadásokat stb.

Az idei évben minden másképpen alakult, és alakul még mindig, de mi igyekeztünk alkalmazkodni a helyzethez, a lehetőségekhez. 2012 óta az emlékházzal kapcsolatos információk elérhetőek a világhálón a http://www.gionnandoremlekhaz.org címen, és nemrégen indítottuk el a Facebook közösségi oldalon a Gion Nándor rajongói oldalt https://www.facebook.com/GionNandorRajongoiOldal/.

E beszámoló nem lenne teljes fényképek nélkül, hiszen számtalan kép készült az elmúlt időszakban, de csak keveset válogattunk ide.

Jubileum kapcsán nem illik panaszkodni, sajnos az elmúlt tíz évben nem volt hajlandóság a helyi önkormányzat részéről, hogy intézményesítsük az emlékházat, a támogatás is csak a konkrét projektumokra vonatkozott, sohasem a működésre, ami a létfontosságú a további munkánkhoz. Fontos kiemelni, hogy Szenttamáson hasonló kulturális létesítmény nincs, és biztos vagyok benne, hogy az emlékház intézményesítésével nagyon sokat nyernénk, hiszen akkor a Magyar Nemzeti Tanács is kiemelt intézménynek tekintene bennünket, ami biztosan megoldaná az egzisztenciális és kádergondokat, és hosszú távon biztosítaná a jövőt. Ennek az intézménynek biztos van jövője, ezt bizonyítják az évről évre ismét megjelenő Gion-regények, az életműsorozat bővítése, az újabb Gion Nándor Szépirodalmi és Műfordítói Pályázatok, irodalmi találkozások, kutatások, a hely idegenforgalmi lehetőségei. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, és nem foglalkozni vele. Ez legyen az elkövetkező időszak feladata!

A Gion Nándor Emlékház működéséhez anyagiakkal az elmúlt időszakban a legtöbbet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság járult hozzá. Az anyagiak mellett a zavartalan működéshez szükséges volontőr munkában, szervezésben az emlékház munkatársai vették ki részüket, amiért hálás köszönet.

Nagyon reméljük, hogy ez az állapot nem tart örökké, és ismét nyitva leszünk a látogatók előtt. Az ünneplést, ha az idén nem is tudjuk a megszokott módon, de a világháló segítségével igyekszünk megszervezni, hogy megemlékezzünk erről a számunkra igen jelentős jubileumról, és összefogva, a fiatalok bevonásával, az intézményesítés reményében nekiinduljunk azon az úton, amely az következő jubileumok felé vezet.























 

 

Németh Dezső