Gion Nándor Novellapályázat 2016

DÍJKIOSZTÁS ÉS KÖNYVBEMUTATÓK AUGUSZTUS 28-ÁN

A GION NÁNDOR EMLÉKHÁZBAN

Vasárnap tartják a Gion Nándor Emlékházban a 2016-os évi Gion Nándor Novella- és Műfordítói Pályázat díjkiosztó ünnepségét. A novellapályázat bírálóbizottsága, Figura Terézia színművésznő, dr. Novák Anikó tanár, szerkesztő (a zsűri elnöke), Ondrejcsák Eszter szerkesztő, Pápista Zsolt tanársegéd és Szabó Márton István költő, döntése alapján az első díjat Sándor Zoltán (Szabadka), a második díjat Balogh Gábor (Győr), a harmadik díjat pedig Böjthe Pál (Kolozsvár) és Wilhelm József (Doroszló) pályaműve érdemelte ki. Az idei műfordítói pályázat meghívásos volt, a szervezők Kovács Jolánka műfordítót kérték fel Gion Nándor A kárókatonák még nem jöttek vissza című regényének szerb nyelvre fordítására. A kötet illusztrációit Munjin Andrea készítette.

A rendezvényen bemutatják a tavalyi ifjúsági regénypályázat egyik díjnyertes kötetét, Fehér Miklós Fekete normalitás című regényét, amelynek vizuális anyagát Kincses Endre grafikus tervezte, a tavalyi novellapályázat díjnyertes munkáiból szerkesztett Karc – az utolsó ecsetvonás című antológiát Zerebélyi Tényi Edit illusztrációival és három kötetet Gion Nándor szerb nyelvre fordított műveiből (Priče o starom revolveru, O mom stricu i druge priče, Anđeosko veselje Kiss Natália, Koller Renáta és Munjin Andrea illusztrációival), amelyek az előző évi pályázatok anyagából és néhány újabb fordításból álltak össze. A kötetek az újvidéki Forum és Prometej könyvkiadóknál jelentek meg.

Az elmúlt egy évben a Gion Nándor-pályázatok keretében nyolc magyar és szerb nyelvű kötet jött létre, ebből kettő megjelenése őszre várható.

A műsorban fellép Munjin Diana, Dejan Subakov és a Med i žaoka nevű színtársulat is, akik Božana Stojkov rendezésében részletet olvasnak fel Gion Nándor szerbre fordított Kormorani se još nisu vratili című regényéből.

A 16 órakor kezdődő rendezvényt követően az érdeklődők helytörténeti sétán vehetnek részt, amelyen megismerkedhetnek a Gion-művek helyszíneivel is. A szervezők minden érdeklődőt várnak a díjkiosztóra.

P. L.