20 éve hunyt el Gion Nándor

Életének 62. évében, 2002. augusztus 27-én elhunyt Gion Nándor szenttamási születésű író, halálának évfordulóján a szenttamásiak koszorút helyeztek el a szülőházán

Koszorúzással emlékeztek ma délelőtt a József Attila- és Babérkoszorú díjas alkotó halálának 20. évfordulójára a Gion Nándor Emlékház munkatársai. Az egyperces néma tiszteletadást követően Éberling Lili és Horváth Vilma részletet olvasott fel a Kárókatonák még nem jöttek vissza című ifjúsági regényből.

Németh Dezső, a Gion Nándor Kulturális Központ elnöke emlékeztette a jelenlévőket, hogy Szenttamáson 2007 óta Gion Nándor Napokat szerveznek a helyi kulturális élet fontos eseményeként, az író szülőházát pedig 2010-ben alakították emlékházzá, és azóta a helyi magyar művelődési és közösségi élet fontos színterévé vált. Az emlékházban berendezett múzeum immár a Gion-kultusz intézményes helye, ahol a gioni irodalmi diskurzusok továbbéltetése céljából évente szépirodalmi és műfordítói pályázatot hirdetnek:

− A tizekét éve működő emlékháznak végső ideje eldönteni a sorsát. Intézményesíteni kell, hogy további működése biztosítva legyen, és működéséről az önkormányzat gondoskodjon, s így a szenttamási múzeum, emlékház igazi kegyhelye, központja lehet továbbra is az irodalomnak.

Horváth Futó Hargita, az emlékház munkatársa elmondta, hogy Gion Nándor halála után vette kezdetét Szenttamáson az író kultuszának kialakítása, megteremtése.

‒ Egy változatos ünneplési formákban gazdag periódus van mögöttünk, amelynek utolsó megnyilvánulása a Gion-mellszobor leleplezése volt augusztus 14-én, a Gion Nándor Emlékház megalapításának 12. évfordulóján. Az író emlékének ápolása, az életmű tudományos feldolgozása, az írói bibliográfia frissítése, a látogatók fogadása a továbbiakban is kiemelt feladata lesz az emlékháznak.

A koszorúzást követően a jelenlévők virágot helyeztek az emlékház udvarában álló, két héttel ezelőtt felavatott Gion Nándor-szobornál.

 







 

Szöveg: Paraczky László

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső.